Pásztorlevél – Karácsony 2014

„És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Luk 2,10-11)

Ismét közeledik a karácsony ünnepe és hamarosan ennek az évnek is búcsút intünk.

Lehet, hogy néhányan úgy gondolják, kiüresedett a karácsonyuk. Tudnunk kell azonban: az ünnepeink olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepen keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza. (Pál Ferenc)

A pásztorok ünnepi örömhírt hallanak, amely egészen megváltoztatja az életüket. Tartalmassá teszi.  A bibliai bölcsek hosszú utat tesznek meg azért, hogy elérjék a csillag által mutatott út célját. Erre az életünket megtöltő értékre nekünk is szükségünk van. A megpróbáltatásainkban és az örömeinkben is.

Pontosan száz évvel ezelőtt történt, 1914 decemberében, amikor a híres Edisonnak az egész műve, az alkotása, az az intézmény, ahol ő a kutatásait, a kísérleteit, a föltaláló művét létrehozta – porig égett. És ott nézte, ahogy lobognak a lángok, és minden ízzé-porrá válik. Edison szólt a fiának: „fiam, légy szíves szólj anyádnak, jöjjön ki, mert ilyet nem lát mindig.” És akkor végignézték, ahogy a 67 éves Edisonnak az egész életműve a láng martaléka lesz. Másnap reggel odamentek a munkatársai, ott volt Edison, és a következőt mondja a kollégáinak: „tudjátok, ez egy nagy lehetőség, azért, mert most az összes tévedésünk elveszett, az összes tévedésünk megsemmisült… most aztán nekiláthatunk tiszta lappal”. És milyen a történelem Ura: három hét múlva Edison elkészítette a világ első fonográfját. Ez valamiképpen arról szól számomra, hogy valakiben egy hír („most égett le az egész életműved”), örömhírré lesz. Addig-addig nézi, dolgozik vele, míg örömhírré nem lesz, és ebből az örömhírből aztán születik valami. És nemcsak születik valami, hanem ő is valakivé lesz közben.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nekünk is meg kell tenni az utat a templomig, azaz Jézusig, mert ha sértődve elzárkózunk tőle és embertársainktól, nem fog szólni az örömhír. Én is nagy örömhírt akarok hirdetni nektek. Engeditek meghallani? Lehet jönni Jézushoz! „Ma még lehet! Ma még szabad!”

Szeretettel várunk mindenkit alkalmainkra!                                                                          Rácz Ervin erdődi lelkipásztor