Börtön- és gyülekezetlátogatás bátor lányokkal

Holland vendégek érkeztek hétfőn délelőtt Szatmárnémetibe és Erdődre. A Hulp Oost Europa képviselői, Jannemarie Breen és Marjet van den Brink, nagy érdeklődéssel és szorgos jegyzeteléssel tekintettek bele a missziói és gyülekezeti munkába Rácz Ervin lelkipásztor vezetésével.

A két fiatal holland leányt a szatmári esperesi hivatalban várta a lelkész és segítője Varga Miklós, ahonnan egy rövid beszélgetés után el is indultak a Szatmári Büntetés-végrehajtó Intézetbe, ahol Silaghi Florin ortodox pap várta őket.

A szokásos ellenőrzés után a börtön kápolnájába indultak és részt vettek egy istentiszteleten, ahova mintegy ötven rab érkezett. Rácz Ervin lelkipásztor Mózes Második Könyve 3. részéből, az égő csipkebokornál történt jelentről beszélt az egybegyűlteknek. A szabadítást hozó Isten ma is a VAGYOK! Ezzel nem a létezését akarja bizonyítani, hanem azt, hogy Ő velünk van, mellettünk áll és bátorít. Ez a szabadítás felkavarja az álló vizeket, az irigyek nem fogják jó szemmel nézni, de Isten azt akarja, hogy előrehaladjon az életünk és változás történjék benne.

A prédikáció előtt és után hitvalló énekeket énekeltek a rabok és a látogatók, majd egy nagyon őszinte beszélgetés következett. A meglepően bátor lányok őszintén beszélgettek a rabokkal, akik érezték, hogy nem a megvetés, hanem a segítőszándék, az imádságos lelkület vezette őket oda. A fogvatartottak egy része megvallotta hitét is, elmondva azt, hogy Isten jelenléte, az imádság és az Úr szava az, ami felemeli őket a nagy mélységből, ott benn a börtönben is.

A börtönlátogatás után a megyében páratlan történelmi múlttal rendelkező Erdődre látogattak, ahol a református templomban és a gyülekezeti termében beszélgettek tovább a misszióról és a gyülekezetben zajló lelki és testi munkálatokról. Örvendtek annak, hogy nemcsak a múlt dicső Erdődön, hanem a jövő is biztató akkor, ha Istenben bízva élik közösségi életüket.

Jannemarie Breen és Marjet van den Brink valószínűleg élményekben gazdagon távozott Erdődről. Isten óvja útjukat!

További képek ITT

 

Kategória: Események | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?